Kávésarok

Kávé, otthon, életmód

Full extrás zuhanyfülke, vagy oldjuk meg káddal?

2018. augusztus 31. 13:12 - Knausz Ferenc

Mindkét válasz jó, ennek egyéni döntésnek kell lennie, de van, hogy elbizonytalanodunk, ezért össze szedtünk nektek 3 típusú megoldást, amit mi pártolunk:

-Kád, ffelfejlesztve
-Vegyük meg készen a full extrás zuhanyt
-Csináljunk zuhanyt

Persze minden pénztárcafüggő és munkakedvfüggő. De azért ezt a hármat választottuk, mert ezeket tartottuk az ügyeskedők legjobb megoldásainak, tehát a mi véleményünket tükrözi. Kezdjünk is neki az elsőnek.

Kád, felfejlesztve

vesta-dwjs-kadparavan-furdo--wc-otlet-minimal-stilusban.jpg

Van aki nem szeret lemondani a kád adta kényelemről, a fürdésekről, de reggel csak egy zuhanyra van idő, azzal viszont eláztatjuk a fürdőt, a zuhanyfüggöny pedig ránk ragad. Na de mit tehetünk ez ellen? Nézzük meg első körben, hogy a kád megfelelő-e nekünk. Ha nem a válasz, nézzük meg, befér-e a választott kádunk, például egyenes helyett sarokkád vagy éppen fordítva, egyéb esetben pedig hagyjuk így, ha tényleg csak fejlesztés a cél. Felejtsük el a zuhanyfüggönyt. Szereljük le, dobjuk ki, használjuk el bármi másra. Vegyünk elő mérőszalagot és mérjünk. Állapítsuk meg, hogy mekkora paravánra van szükségünk és üljünk le az internet elé, keressük meg a megfelelőt, üveg, plexi, sima, nem átlátszó, választék lesz bőséggel. Én az üveget ajánlom inox elemekkel. 30.000-től a csillagos égig találhatunk árakat, de plexiből van olcsóbb megoldás is. Lett egy paravánunk, igazából ha jól mértünk és elér addig, ameddig kell, akkor lett egy magas küszöbű, hagyományos zuhanykabinunk, így már nem áztatunk el mindent és hozzánk sem ragad semmi. Megállunk itt? Ez újabb döntés. Kérdezzük meg, hogy zuhanyzás közbe megérdemlünk-e egy kis pluszt, pár perc kényeztetést, ami segít elindítani a napot? Ha igen a válasz, akkor ez lehet a kávé, vagy lehet egy zuhanypanel. Kádfeltöltővel szereltet elég nehéz találni, de igazából a víz mindenképpen a kádba folyik, tehát ne feltétlen ragaszkodjunk ehhez. Szintén 30-40.000-es árkategóriáról indulunk, határ szintén a csillagos ég. Hála istennek könnyen felszerelhető, csak pár csavart kell befúrnunk. Így kapunk egy masszázzsal egybekötött reggeli zuhanyt, nem kell lemondanunk a kádba lubickolásról, ha esetleg sarokkádunk van, akkor még le is tudunk ülni közben.

Kész full extrás zuhanykabin

2c077dbfc826434098b01ed1e29a0ce1.jpg

Ez a megrendeljük, vagy bemegyünk a boltba kategória, igazából egy rövid kád ugyanúgy megoldva, ahogy a sajátunkból kihoznánk, de hatalmas előny, hogy beállítjuk, bekötjük és élvezhetjük azonnal, ezt igazából kis helyekre ajánljunk, inkább azoknak, akik nem szeretik a felfordulást, ami az építéssel jár, ezt szó szerint egy kosszal meg lehet úszni, nagyjából 120.000-ről indulnak az árak, a határ mint mindig a végtelen és még tovább. Fontosnak tartjuk még megemlíteni, hogy azért ebbe van egyéb plusz is, sok esetben hangszóró és fényterápia is, valamint majd minden kivitelében található alapjáraton ülőrész.

Épített zuhany

epic-frameless-sliding-shower-doors-f96-on-wow-interior-designing-home-ideas-with-frameless-sliding-shower-doors.jpg

Ezt inkább idősebbeknek, derákfájósoknak, gerincsérveseknek ajánljuk, ugyanis hatalmas előnnyel indul: nincs magas küszöb. Na de mit kell tenni? a régi kád helyét egy az egybe lecsempézni a határait pedig kijelölni nagyjából 100mm magas küszöbbel, így nem folyik ki a fürdőszoba egészére. A paraván szabály itt is él, javaslom a középről nyíló típust, igaz, hogy nagyobb a helyigénye, de kényelmesebb a használata. Ki tudunk alakítani már az építésnél ülőrészt és ugyanúgy a masszázspanelt ajánljuk ide is. Árakban inkább itt a méret dönt, nyílván nagyobb paraván, nagyobb ár, az építőanyagnak, a csempének és járólapnak is van ára. Nem ez a legegyszerűbb és a legolcsóbb megoldás, de aki nem tud kádba mászni, vagy egyszerűen csak nem akar, annak ezt ajánljuk legjobban.

Reméljük hasznos volt a cikk a döntésben, de ne feledjük, a zuhanyt egészítsük ki kávéval, úgy adja meg a legjobban a hatást :)

Szólj hozzá!
Címkék: otthon

Sütiajánló

2018. augusztus 27. 13:01 - Knausz Nemes Martina

Csokis muffin alaprecept

Az ízek harmóniájával játszani koránt sem gyerekjáték. Van akinek a megszokott, van akinek mindig az új, van akinek az édes és van akinek a sós ízek jönnek be. Édesszájúként egy jó sütire sosem tudok nemet mondani. Pláne ha a férjem alkot mellé egy jó habos kávét, az mindig nyerő páros lesz. 

Szeretnék nektek megmutatni egy egyszerű de nagyszerű kis süteményt. Pici, csokis, édes és könnyű a tésztája. 

VIGYÁZAT! EZ A RECEPT NEM AZ A  MINDENMENTES FITNESS CSODA AMITŐL FELHŐKÖN TÁNCOLÓ KECSES BALERINA LESZEL! 

paleo_chocolate_muffins_with_strawberries_2.jpg

Hozzávalók: 

  • 15 dkg liszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 15 dkg cukor
  • 5 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 2 db tojás
  • 15 dkg vaj
  • 3 ek baracklekvár
  • 5 dkg étcsokoládé

 

Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd fokozatos adagolás mellett a már elvegyített folyékony hozzávalókat. Muffin kapszulákba adagoljuk őket és berakjuk a sütőbe 180 fokra, kb. 20 percre (sütő függő). 

Remek ebéd utáni levezetés. Ha variálni szeretnéd tehetsz bele baracklekvár helyett eperlekvárt, majd eper darabokkal szórd meg a tetejét. Szépen bele fog ülni a tésztába. 
A mogyoró sem rontja el, de a kedvencem amikor nutellával tölthetem. A muffin sütési idejének kb 8.-10. percében belenyomom a kiskanál nutellát a még félig nyers tészta közepébe, majd szépen eltüntetem a nyomokat... 

A család imádja, a vendégek elégedettek, már csak egy jó nyári jegeskávé kell hozzá. :D 

frappe-web-header.jpg

Frappé:

Hozzávalók 1 személyre:

  • 1 rész Espresso lehűtve
  • 2 rész apróra zúzott jég
  • kevéske tej

Az alapanyagokat tegyük shakerbe, rázzuk és nem keverjük, ízlés szerint édesítjük, egyszerű, de nagyszerű, a tetejére akár tehetünk tejszínhabot is, ha meg szeretnénk csavarni a dolgot, díszítésként szirupot ajánlok a pohár oldalára csurgatva.

 

Szólj hozzá!
Címkék: kávé

Mit tegyél, ha unod a csempét a kád oldalán?

2018. augusztus 25. 21:42 - Knausz Ferenc

Ez a cikk sajnos csak a kádasoknak szól, zuhannyal nem működik, de a zuhany oldalán nincs is csempe, ennyivel ők már előnybe is kerültek. Magam részéről szeretem az egységet és a fát. A hozzám hasonlóaknak tudok ajánlani egy érdekes dolgot, ami ehhez kell:

gettyimages-486483275-small.jpg

-Parketta, ami hasonlít a szobában lévőhőz
-Akril tartalmú vízlepergető színtelen lakk
-Vékony fa léc, amiből keretet állíthatunk össze
-Csavarok
-Szerelőnyílás
-csavarozógép
-körfűrész
-mérőszalag
-vésőgép

Vésessük le a régi csempét a kád oldaláról, kelleni fog hely, hogy az új burkolat is a kád szintjétől beljebb legyen. Takarítsunk össze, majd vegyük elő a mérőszalagot. Mérjük le a helyünket, annál kereken fél centivel kisebb keretet állítsunk össze. A parkettát pattintsuk össze a keretre, majd szegeljük hozzá. A felesleges kilógó parkettát le kell vágni. Jelöljük fel a szerelőnyílás helyét, majd vágjuk ki azt is. Fessük le a kész burkolatot az akril lakkal, a lényeg, hogy sok réteg legyen és jól száradjon meg, mindenhova egyenletesen jusson belőle, hogy víz ne érhesse a fát és a parketta vágott éleit. Miután megszáradt, be lehet ragasztani a helyére, ehhez siloplasztot ajánlok, ez erős ragasztó hatású és vízhatlan, ráadásul van belőle több színű is. Ha beragadt, akkor a teljes rést töltsük fel ugyanezzel az anyaggal és kész is vagyunk.

A mienk ilyen lett, a tietek?

31530816_1814307981967044_843899582617223168_n_1.jpg

1 komment
Címkék: otthon

Kis lakás, kis költségvetés, nagy eredmény

2018. augusztus 23. 20:52 - Knausz Ferenc

Skandináv stílus

Mindenki szeretné kényelmessé és széppé tenni a lakását/házát. A skandináv stílus nem csak közkedvelt, kényelmes és szép, de még praktikus is és miért ne pont az egyik legnagyobb kávéfogyasztó népcsoport berendezési stílusával ismerkednénk meg először?

A skandináv lakberendezés legnagyobb ismérve a letisztultság és a világos, lehető legnagyobb terek. Minél nagyobb egy tér, annál jobb! De mihez kezdjünk, ha lakásunk van? Mondjuk egy pici lakásunk...

ob_52575cba6834ad3d5db9647cda48e349_soco5.jpg

A pici lakásba kevés dolog is sok helyet foglal el, első lépésként mindenképpen a felesleges dolgoktól kell megszabadulni. Igen, mindentől. Használjuk bátran a 2 év szabályt, amit 2 éve nem használtunk gondolkodás nélkül mehet szemétbe, eladásra, jótékonyságra, a többit pedig meg kell gondolni. Ne hagyjuk meg apu 34 db-os csatosüveg gyűjteményét a spájzban, ezzel a lendülettel mind a 17 fedő nélküli befőttesüveget dobjuk ki, valljuk be, soha nem főzünk már bele lekvárt.Amint felszabadult némi hely, folytassuk a felméréssel a szekrényekben. Igen hölgyeim, apu korsó és söröskupakgyűjteménye után a ruhák jönnek. Szanáljunk amit lehet és ha ez is megtörtént, jöhet a felmérés.

Mennyi helyünk lett?

Ha el tudjuk rendezni megmaradt vagyontárgyainkat úgy, hogy felszabaduljon szekrény, vagy tárolórekesz, az nyert ügy. Ugyanis mindenek előtt a hely felszabadítása a fontos és a lényeg, hogy tárolóegységeink is a legkisebb helyet foglalják el. Tehát a lényeg, hogy az üres tárolótól megszabaduljunk, az eladást, ajándékozást javaslom.

Lett egy kis helyünk, kicsit nagyobbnak érezzük a lakást, de még mindig nem skandináv és még mindig nem elég nagy. Kezdjünk bele az igazi munkába! Teddy hengert elő, irány a festékbolt és szerezzünk be valami kellemes és világos színt. Nem, semmi piros, a sárgát kerüljük a zöld fele el se nézzünk! Fehér, törtfehér, bézs, világosabb barnák, rózsaszínek, szürkék, kékek. Ezek lesznek a mi színeink, a lakásunk kicsi, ne nyomjuk össze erős színekkel! Amire figyeljünk az az egység. Ne legyen a halvány barna szoba mellett halvány kék szobánk. Ha egy színt túl egyszínűnek találunk, válasszunk hozzá vagy szürkét vagy fehéret, az ablakkal rendelkező falakat ezzel, a többit pedig a dominánsnak választott színnel fessük le.

Lefestettünk, van helyünk, mit tegyünk még?

Van padlószőnyeg? Parkettázzuk le! Ahova lehet tegyünk fát, amennyiben ez lehetséges persze. Saját érdekünkben kerüljük a felesleges munkát, ha nincs időnk és pénzünk, akkor ne szedjük fel a járólapot és tegyünk le másikat és ne borogassunk ki falakat.

Tehát leparkettáztunk, tenni kellene valamit meglévő bútorainkkal. Erre a legolcsóbb és egyszerűbb megoldás a fóliázás, lehet bármelyik bútorból tölgy, fenyő, esetleg magasfényű fehér bútort varázsolni, csak fóliázni kell hozzá, a konyha esetében például elég az ajtókat. Igény esetén le lehet cserélni a munkalapot is, ha fehér ajtóink lettek tölgyre, ha fa színű ajtókat varázsoltunk, akkor világos munkalap kell.

c17df6db383bf54e6e29a41c97393efa.jpg

Nézzük az eredményeinket:

-Kevesebb felesleges tárgyunk van, tehát szabadult fel tárolóhelyünk
-A felesleges tárolóegységtől megszabadulva több helyünk van a lakásunkban
-Világosabb színeink vannak, amik tágítják a teret
-Több fa és egységesebb beltér jellemzi a lakásunkat.

Már csak több fényre van szükségünk, cseréljük le lámpáinkat egyszerű, fehér búrás lámpákra, így a fényt nem takarja el semmi, a konyhába és a nappali több fény dukál, oda tegyünk több lámpát is.

34303117575_4e6cc34dec_o.jpg

Gratulálunk! Ha ügyesen csináltuk lett egy tágsabb, fényesebb, kényelmesebb lakásunk, ha sok mindent nem kidobtunk, hanem eladtunk, akkor pedig elég pénztárcabarát módon oldottuk meg a dolgot. De egyéb esetben is csak a parkettára, a festékre és a fóliákra költöttünk.

Szólj hozzá!
Címkék: otthon

Mivel kezdjük a hétvégi bulizást?

2018. május 04. 10:36 - Knausz Ferenc

Hétvégén a fiatalabbak és az idősebbek is lazítanak kicsit, ilyenkor persze belefér egy kis alkoholizálás (apára azért figyeljünk oda), de mi kávéimádók mivel indítsunk egy ilyen estét? Fáradtak vagyunk, munka után vagyunk, szeretnénk lazítani, már a kávé illata is megváltás lenne, de mégse kávézni indultunk el a szórakozóhelyre. A megoldás a méltán híres (vagy hírhedt) B-52 koktél.

b52-shot-1200fb.jpg

Hogyan készül?

Többféle recept is létezik, a lényeg, hogy legyen benne Kahlúa, ami nem más, mint egy kávélikőr. Ez az első réteg, itt még könnyű a dolog. Ezután Bailys Irish Cream megy bele, ez igazából ír krém whiskey, nyilván vannak alternatívái, de az eredeti mindenképpen ez. Ezt már óvatosabban kell ráhelyezni, ne szégyelljük elővenni a kiskanalat és azzal ráönteni, a profik is sokszor engedik meg maguknak ezt a luxust. A harmadik komponens már változó. Lehet Grand Mariner, brandy, rum vagy Cointreau. A Grand Marinerről azt érdemes tudni, hogy végérvényben konyak, vadnarancs héjával érlelve készül, fűszerezve, vaníliával. A másik különlegesebb megoldás a Cointreu, ami pedig citruslikőr, szintén francia országból származik. Igazából ízlés dolga a harmadik réteg, esetleg színé, a lényeg, hogy az utolsó rétegnek egy folyékonyabb, hígabb likőrnek kell lennie. Lehetőség szerint szintén vegyük elő a kanalat, hogy a rétegképzés tökéletes legyen.

Miről kapta a nevét?

b-52-stratofortress-bomb-drop.jpg

Egy amerikai bombázóról, a hasonlat igazság szerint tökéletes, mert bombasztikusan finom és atomrobbanásszerű eredményt lehet vele elérni, tehát apát tartsuk távol, amennyiben ez megoldható. Egyes formáit meggyújtva szervírozzák, ehhez szoktak használni koktélrumot, hogy az alkoholfok megfelelő legyen az égéshez, illetve utolsó rétegként abszintot. Utóbbi esetben szívószállal kell kiinni a még égő italt, erre pont annyi időnk van, amíg a szívószál elolvad, tehát sietni kell a dologgal.

Mire figyeljünk, ha ezt fogyasztjuk?

gettyimages-476806319.jpg

A mértékre, ami lehetőleg ne a vödör legyen, ugyanis nevéhez méltóan képes robbanásszerű fejfájást okozni másnap. Tehát amit mi ajánlunk, hogy ez legyen a napi első fogyasztásunk, hogy benne legyünk a hangulatba és a kávé illatából ne szenvedjünk hiányt, utána mindenképp javasolt elhanyagolni a rövidezést.

Kitartást, mindjárt kezdhetjük!

Szólj hozzá!
Címkék: kávé

4 dolog, ami mindenképp vigyél magaddal, ha túrázni mész!

2018. április 29. 09:11 - Knausz Ferenc

Szigorúan kávéimádóknak

 Szeretsz túrázni, de nem válnál meg a JÓ kávétól? Vagy csak simán kiütést kapsz az instant kávétól? A pótkávéról nem is beszélve? Neked nem elég a sima fekete, mindenképp kell egy kis extra, hogy a túrázás is tényleg extra lehessen? Esetleg így képzelsz el egy jó reggelt?

vor_dem_kamin-1-820x547.jpg

Akkor ezeket ne hagyd otthon:

   #1 Tartályos tejhabosító

51kq5bdu0ol_sl1000.jpg

Ennek az okos szerkezetnek van kettő hasznos tulajdonsága is. Az egyik nyilván maga a tej felhabosítása, a másik pedig nem más, minthogy fel tudod benne melegíteni a vizet. Mivel skálája is van, ezért aránylag pontosan meg tudod ezt tenni, hasznos kis társ a túrán.

 

   #2 Dugattyús kávéfőző

klausberg_dugattyus_fozo.jpg

Ha már felmelegítettük a vizet, sem kell, hogy zaccosan igyuk a kávét! Használjunk dugattyús kávéfőzőt! Sem áramot, sem szakértelmet nem igényel, kicsi, kompakt, könnyű és amikor épp nem kávéfőzőnek használod, akkor tudsz belőle inni is.

 

   #3 Kézi kávédaráló

hario-skerton-plus-kezi-kavedaralo.jpg

Ha a szemes kávéra esküszöl, esetleg valamilyen szemes kávékülönlegesség csomagja lapulna a táskában, nem árt, ha meg tudod őrölni. Fontos, hogy az őrlést lassan csináljuk, mivel ha túl gyorsan jár a kezünk, a kávé felforrósodik és veszít az ízéből.

 

   #4 Cukorkülönlegesség

luis_eperkrem_cukor.jpg

Hogy tényleg egy különleges kávéélmény érhessen a természet lágy ölén, bolondítsuk meg egy kicsit! A hosszú séta, mászás, gyaloglás után/előtt is megérdemelsz egy különleges élményt a még pislákoló tűz mellett.

Szólj hozzá!

Te milyen kávé lennél?

2018. április 26. 06:14 - Knausz Ferenc

   #1 Latte

960235ce8b8d499eb23e747f1750029b.jpg

Aranyos, a legtöbb emberrel jól kijön. Divatos de néha nevetséges is tud lenni.

 

   #2 Espresso

espresso-02.jpg

Apró, de hatalmas jellem.Nincs más hozzáfűznivaló.

 

   #3 Hagyományos kávé

coffee.jpg

Mindenkit szívesen lát, sőt, kicsit elszomorodik, ha túl sokat hagyod egyedül.

 

   #4 Kotyogós

1439715_kotyogos-kavefozo-thinkstock.jpg

Haszontalan papírnehezék. Igazából senki nem kedveli, talán csak az anyukája mondja, hogy szereti.

 

   #5 Jeges karamell-machiato

auto_schema-photo-iced-caramel-macchiato-with-almond-milk1508346307.jpg

A buli igazi lelke.Pörög, felráz, nem áll meg egy pillanatra sem, humoros, de bátran komolyan is veheted, mert neki ez igazából mindegy.

 

   #6 Cappucino

3099403-beverage_blue_breakfast_brown_caf_caffeine_cappuccino_coffee_coffee-cup_coffee-drink_composition_cup_cup-of-coffee_delicious_desk_drink_espresso_food_hot_latte_latte-art_mug_note.jpg

Gyakran komor és csendes. Jobban szereti a könyveket az embereknél. Nagy valószínűséggel mindig látsz is egyet a kezében, sétálás közben is képes olvasni, elvégre te is a mobilod nézed nem?

 

   #7 Americano

americano_5a2e9c35870b5_1.jpg

Félénk. Intelligens. Titokban picit romantikus alkat. A háttérben meghúzódik, és várja, hogy felfedezd.

 

   #8 Extra hideg, extra csokis, extra habos, csokidarabkás szójás frappucino

143c2c85c1789fea.jpg

Egy igazi totális s@ggfej. Ha előtted rendel, biztos forgatod a szemed.

Szólj hozzá!
Címkék: kávé életmód

A 6 legrosszabb fajta kávéfogyasztó

2018. április 25. 07:56 - Knausz Ferenc

Magadra ismersz?

    #1 A hercegnő

fabulous_pinkie_pie_by_zacatron94-d6p0oc4.png

Pici, cuki, rózsaszín és nagyképű. Belibben, nem köszön, nem áll sorban, nem kérdezi meg, hogy egyáltalán ott dolgozol-e, csak leadja a rendelést:
"Lesz egy extraforróenyhénhabosfélemogyorosófelecsokisfeledékeletafriakijamgyökeresenyhénfagyottáfonyávalmegszórtfrappucsinó. 5 perc múlva hozd a kastélyomba unikornisháton."

 

   #2 A sznob

10-30-2015.jpg

Enyhén idegesítő jellem, barátok hiánya teljes mértékben feltételezhető és életszerű, folyton próbál meggyőzni, hogy nem szabad cégek által előre becsomagolt kávét innod, mert az "nem kávé", egyébként is az espresso nem eXpresso, bár jól mondtad, ő mégis kijavít, az igazi kávét különben is fogyasztás előtt meg kell mosni a perui szent jak megszentelt tejében.

 

   #3 A felpörgött kezdő

istock-466674958.jpg

Abszolút kezdő, 3 korty kávétól megvilágosodik, és közli, hogy: "Aztabüdösp@ba, szó szerint újraszülettem ember! Meg kell vitatnunk az élet nagy dolgait! Vagy várj nem, beszéljünk az időjárásról! NENENENENEEEEEE TUDOMMÁR MENJÜNK SHOPPINGOLNI!

 

   #4 A fekete kávé sötét lovagja

starspawn_coffe_by_el_mono_cromatico-d4n3iuy.png

"Évszázodok óta élvezem a forró, mocskos vasszerkezetet, amely a sötétség gödréből keserű, zaccos, folyékony kátrányt szűr kupámba. Az én birodalmamban a tej tiltott szó és elfelejtették az emberek az édes dolgokat. A fekete a kávé egyetlen színe!"

 

   #5 A dekoratőr

shutterstock_635305943-800x533.jpg

"Imádja a kávét" Szeret krémet, cukrot, szirupot, csokit, illetve bármit beletenni, csak hogy ne érezze a kávé igazi ízét, tehát ha egyszerűen csak felébrednénk kicsit, akkor ne hozzá menjünk, mert az elmúlt 5 alkalommal is inkább színes cukrot kaptunk tőle, mint kávét.

 

   #6 A stresszes

1_orga_yjyt4selatyjkmfjq.jpeg

Már egy éve nem aludta ki magát, enyhén remeg és már az első találkozáskor tisztázza, hogyha közé és a kávéja közé kerülsz, akkor nagyon csúnya dolgok történhetnek. Ezzel a legnagyobb baj, hogy nem viccel, már az ereiben is kávé folyik, az izzadságából vegytiszta koffeint lehet visszanyerni, kerüljük el!

 

Ti milyen típusúak vagytok?

3 komment
Címkék: kávé életmód

8 tévhit a kávéról

2018. április 19. 16:03 - Knausz Ferenc

Mind tudjuk, hogy vannak városi legendák a kávé jó és rossz hatásairól, magunk is lehet hiszünk párban, de biztos, hogy valakitől már hallottuk ezeket. Most néhány tévhitről lelobbantjuk a fátylat nektek.

   #1 Kiszáradunk a kávézástól

dehydration_660x330px.jpg
A tévhit a koffein természetes vízhajtó hatásából ered, de ennek a mértéke kávézáskor nem olyan jelentős, tehát a napi elfogyasztott folyadékmennyiségbe beleszámolható a kávé elfogyasztása is, de mivel a túl sok kávé remegést okozhat, ezért lehetőleg ne csak azt igyunk egész nap, különben a végén már kilötyög.

   #2 A kávé segít lefogyni

diet-plan-weight-loss.jpg
Ezt egy korábbi cikkben már említettük, de nem segít lefogyni, csak nem akadályozza a lefogyást, amennyiben feketén isszuk, mivel nagyon alacsony a kalóriatartalma. Ez jó jel annak, aki diétázik és szereti a kávét, rossz azonban annak, aki csodaszernek hitte.

   #3 A kávé rákot okozhat

cancer-blackboard-595x240.jpg
Még egy jó pont a kávénak, hogy nem okozhat. Sőt. Antioxidáns tartalma miatt segíthet is a megelőzésben, csökken a máj-, emlő- és prosztatarák kialakulásának lehetősége. Tehát bátran fogyasszuk az italt, mivel a rákosoknak ajánlott élelmiszerek listáján is szerepel, amit az Amerikai Rákkutató Intézet írt össze.

   #4 A kávé magas vérnyomást okoz.

is-rheumatoid-arthritis-hiding-your-high-blood-pressure-722x406.jpg
Ami igaz az igaz, a kávé tényleg megemeli a vérnyomást rövid időre, de ez nem állandósul. Azonban akinek alapból is magas a vérnyomása, annak ajánlott figyelnie teste reakcióját kávézás után. A megrögzött kávéimádók, akik rituális jelleggel isszák a kávét, örülhetnek, mert náluk akár már ellenállás is kialakulhat a vérnyomásemelő hatás ellen.

   #5 A kávé kijózanít.

p01b8w5g.jpg
Ez sajnos nem igaz. Az alkoholt nem tisztítja és nem is semlegesíti a szervezetben, viszont a másnaposság elleni harcban segít, mivel a fáradtság és kialvatlanság érzetét nagyban csökkenti, ami hozzájárul a másnapossághoz, viszont a víz hidratáló erejét semmiképp ne felejtsük segítségként hívni.

   #6 Megállunk a növekedésben.

shorman.jpg
Erre a tévhitre semmi kézzelfogható bizonyíték nincs, de még az eredetére sem igazán. Gyermekeink nem állnak meg a fejlődésben, ha kávét fogyasztanak, legfeljebb, ha feketén próbáljuk beléjük erőltetni, akkor éri őket egy kisebb sokkhatás a keserű íz miatt. Tehát pici fiunk is lehet magas, hiába is adtunk neki tejeskávét a kiflihez.

   #7 A tej tönkreteszi az élénkítő hatást.

glass-of-milk-jug-milk-wooden-table-01292015.jpg
A tej semmilyen befolyással nincs sem a koffeintartalomra a pohárban, sem az antioxidáns tartalomra, sőt a kávé elhanyagolható kálciumelvonó hatását már nagyjából 2 evőkanál tej is képes ellensúlyozni. Tehát a tej nem árt semminek, legfeljebb a diétánkat nem segíti.

   #8 Az instant kávé nem kávé.

instant-coffee-vs-brewed-coffee-appliances-repair.jpg
Az instant kávé igenis igazi kávé, mivel a kávét lefőzik, a vizet elpárolják, a kicsapódott anyagot granulátummá alakítják, csomagolják és mi megvesszük, elkeverjük vízzel, feloldódik és kávé lesz. Legalábbis nagy léptékben így néz ki a folyamat.

25 komment
süti beállítások módosítása