Kávésarok

Kávé, otthon, életmód

Timelapse így nő a kávé otthon

2017. november 27. 12:18 - Knausz Ferenc

Szólj hozzá!
Címkék: kávé timelapse

A tetovált lány

2017. november 25. 14:13 - Knausz Ferenc

Sub-kultúrák találkozása

Csodálatos dolog, amikor a kultúrák találkoznak, együtt élnek szinkronban egymás mellett. Saját otthonunkban is rengetegszer előfordul ez a jelenség, a szemünk előtt játszódik, az életünk része, de mégsem vesszük észre. Ma reggel jutott el csak az én tudatomig, hogy bizony a kávézás kultúrája mellett még hódolunk egy másik, minket igencsak meghatározó kultúrának is, ami nem más, mint a tetoválás. 

Igen a tetoválás is egy kultúra, ha önmagunkat fejezzük ki vele, ha nem csak azért van nekünk is, mert a szomszéd is csináltatott, ha nem valami végtelenjelül elcsépeltet varratunk fel és nem a divathóbort miatt meggondolatlanul fiatalon. Ez lehet szép is, ízléses is. Ennyit elöljáróban a következő képhez.

20171112_100039.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: életmód

Az Ízek nyomában #3

2017. november 25. 13:45 - Knausz Ferenc

Americano

A mai kísérlet az Americano.

Összeültünk ma is kis sarkunk közelében, majd főzés közben nekiálltunk keresni pár érdekességet, történelmi adatot az americanoval kapcsolatban. Sikeresen lefőtt az alap espresso, a víz is már forró volt, nem került az egész 3 percnél hosszabb időbe. Miközben kerestük az információt, amit átadhatunk nektek, észrevétlenül elkortyoltuk, ezért újat kellett csinálnunk a fényképekhez és az értékeléshez, ezt megtettük, még 3 perc, de megérte.20171125_093231_1.jpg

20171125_093211_1.jpg

 20171125_093116.jpg

Az Americano rövid története (mivel hosszút nem találtunk égen-földön) elég tömörre sikeredett. A második világháborúban az amerikai katonák nem bírták megszokni az espresso töménységét és rövidségét, ugyanis a sokkal lágyabb hosszú kávékhoz voltak szokva. Ahhoz, hogy az élmény hasonlítson a hazaihoz, nekiálltak kísérletezni és forró vizet öntöttek az espressora, majd kikísérletezték az 1:2 arányt, tehát egy rész espressohoz ment két rész forró víz. Az elnevezés természetesen olaszországból származik, a kereslet hamar kínálatra talált és a bárok és kávéházak bevették az italt a kínálatukba, ezeket café americano és americano neveken lehetett elérni. Annyi érdekesség azért van a dologban, hogy más forrásból ugyan nem találtunk semmi mást, de a wikipédián lévő angol nyelvű szedetben meg van jelölve egy író műve, ez W. Somerset Maugham könyve, az Ashenden: Or The British Agent, amiben egy mondatban olvasható az americano, ráadásul italként. Bizonyíték nincs rá, hogy ez ugyanaz az ital lenne, de az érdekes ebben az, hogy a könyvet 1928-ban írták, a második világháború előtt.

Amit mi el tudunk róla mondani, hogy nekünk kicsit egyszerű, de a célnak tényleg megfelel, ugyanazt az élénkítő hatást adja, mint kisebb erősebb testvére, de lényegesen tovább tart, igazából ez egy habos vizes kávé. Ki cukorral, ki cukor nélkül fogyasztja, mi tejjel nem ajánljuk, kíváncsiságból kipróbáltuk, de sajnos nem az az íz fogadott minket, amire vártunk. Reméljük a ti tetszésetek elnyeri az Americano, nagyon érdekes története és feltalálásának körülményei már tiszteletre méltónak emelik, bár szerintünk ennél jobb alap is lesz ahhoz, hogy megtaláld magad, az Ízt, ami Te vagy.

Szólj hozzá!

Az Ízek nyomában #2

2017. november 21. 11:31 - Knausz Ferenc

Cappucino

Újfent összeültünk a szentélyünk körül, hogy folytassuk a kutatást, hogy segíthessünk nektek. A mai nap a Cappucinora esett a választás, bár első körben úgy gondoltuk, hogy ma más, egyszerűbben elkészíthető finomságot próbálunk ki, de úgy döntöttünk, hogy ezt a népszerűbb ital lesz ma terítéken.

Ébredezés közben sikerült ma főznünk, ezért ma a várakozás közben eltelt idő kicsit csendesebb volt, nyugodt kutatómunkával telt. Az őszintét megvallva, a mai kávé kicsit szabálytalan módon készült, mivel reggel révén az erősebbre vágytunk, elővettük a jó öreg kotyogóst és megtömtük. Ahogy nyitó cikkünk képén is látszik, eredetileg espresso módon kellett volna készítenünk az alapot. A recept egyszerűnek hangzik, 60ml espresso, 60ml gőzölt tej és 60ml tejhab. Mi a tejhabot az espresso gépünk gőzölési funkciójával csináltuk, de természetesen használható tejhabosító is.

Ahogy a kis montázsunkban láthatjátok, mi mindenek előtt tettünk 2 kanál cukrot a pohárba, majd rá a frissen főtt lé, gyors keverés. A tejhabot külön bögrébe átkanalaztuk gőzölés után, a gőzölt tejet finoman ráöntöttük a kávéra, ezután rákanalaztuk a habot.

 montazs.jpg

                                       A képet készítette: Nemes Tündi

A jó eredmény érdekében, nem kakaóztuk meg a tetejét, nem szórtunk r fahéjat, nem szirupoztuk össze a poharat, pedig a kísértés hatalmas volt, de nem szerettünk volna több helyen eltérni a recepttől, így a készítési idő nem egészen 10 percet vett igénybe.

A fotózkodás után pedig leültünk, elkezdtünk kortyolgatni és átnéztünk kutatómunkánk eredményét.
A cappucino nevét érdekes helyről kapta, nem az elkészítésére utal, hanem a színére. A színe nagyon hasonlított a kapucinus szerzetesek köpenyének színére. Német nyelvterületen pedig külön néven terjedt el Kapuziner néven. Rengeteg válfaja van, ami a beleöntött kávé és tej arányából adódik, ráadásul a kemény hab miatt különösen díszíthető, ami miatt művészi fogásként is felfoghatjuk létezését.

Kutató munkánk közben elfogyott az ital. Szerintünk nagyon finom és megéri a bíbelődést a készítés, de a tökéletes végeredményhez nekünk még biztosan gyakorolnunk kell. A kávé rettenetesen sok lehetőséget hagy kibontani a kreativitást a díszítéstől az ízesítését, viszont mi nem tudjuk elképzelni fűszerezve, csak és kizárólag édesen. Szerintünk a legkritikusabb pontja a jó cappucinonak a tej gőzölése, ügyenünk kell, hogy krémes és kemény legyen egyszerre. Kiváló alap réteges és átmenetes kávékhoz is, ahogy azt láthatjátok a lenti képen is.

 

Mindenképp ajánljuk ezt a kávét a későbbi kísérleteitekhez, jó társ az úton, amin megtalálhatod a saját ízed, az ízt, ami Te vagy.

Szólj hozzá!

5perces #5

2017. november 20. 19:09 - Knausz Ferenc

A kísérlet

Szoktunk kísérletezni, ezt már tudjátok ti is, olvashatjátok, de azt talán nem sejtitek, hogy nem csak kávémágusok vagyunk. Imádjuk a DIY holmikat. Főleg nézni és tapogatni, de rá szoktuk szánni magunkat, hogy életterünket ilyen módon tegyük még otthonosabbá. Voltak ilyen szempontból érdekesebb projektek, de inkább csak nekünk volt érdekes, hogy néha-néha nem rázott meg az áram és a szomszédok sem öltek meg az általunk okozott áramkiesésen, ami megzavarta őket panelhangszereik használatában (értsd ezalatt a vasárnap esti fúrást, a szombat reggeli körfűrészelést). Nálunk mindenki ezermester és mindenki mindent jobban tud megcsinálni a szomszédnál. De csak a szomszédnál. A lényegre térve a hétvégén egy tényleg érdekesnek mondható kísérletet sikerült sikerrel zárnunk, aminek szegről végről mintáról, de van kávés vonatkozása. Csináltunk kisipari eszközeink segítségével nagy rumlit és egy kísérleti darab lámpát a kávésarkunkba. A végleges helye még nincs még nincs meg, de annyira jó hangulatot ad az amúgy is hangulatos kis térnek. A kis meleg színekből álló sarkunkba beköltözött egy jeges, hideg kék fény, egy minta, amit ez előhív, még egy kis darabka kávé, még egy kis részlet, ami passzol a képbe, egy aprócska dolog, amitől tényleg a miénknek érezhetjük a dolgot. Ezt szeretnénk megosztani veletek, lenne aki el tudna ilyet képzelni a saját kis birodalmában?

20171118_182510.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: led coffee 5perces

21 jel, hogy kávéfüggő vagy

2017. november 17. 12:05 - Knausz Ferenc

#1. A karfiollevest is két cukorral eszed.

#2. Napi 5 szívroham már megsem kottyan

#3. Zaccos a hónaljunk 

#4. 50 méter távolságból le tudjuk fényképezni saját magunkat időzítő nélkül. 

#5. 60 szót gépelünk le egy perc alatt a lábunkkal. 

#6. A "Hónap Dolgozója" lettünk a kávéházban, pedig nem is ott dolgozunk. 

#7. A héten a harmadik pár teniszcipőt használjuk el. 

#8. A születésnapunk nemzeti ünnep Brazíliában. 

#9. Álmunkban távgyaloglunk. 

#10. Azért akarjuk elhamvasztatni magunkat, hogy utána egy kávéscsészében lehessünk. 

#11. Csak földrengés közben tudunk nyugodtan állni. 

#12. Csak képkeresés funkcióval tudunk videofilmet nézni. 

#13. Előbb nyitunk ajtót, mint kopognak. 

#14. Hegynek felfelé is tudunk síelni. 

#15. Mások körmét rágjuk. 

#16. Mér kész a pulóver, pedig nem is tudjuk, hogy kell kötni. 

#17. Nem pislogtunk a legutóbbi napkitörés óta. 

#18. Nyitott szemmel alszunk. 

#19. Parkolásnál megbüntetnek gyorshajtásért. 

#20. Segíteni tudunk a kutyának, hogy utolérje a saját farkát. 

#21. Tüsszentés közben is nyitva tartjuk a szemünket

Szólj hozzá!

5perces #4

2017. november 17. 06:53 - Knausz Ferenc

Egy csepp olasz

Szeretünk sütni. A feleségem tud is, de van pár dolog, ami neki sem lesz mindig 100%-os. A minap talált egy számára új receptet, aminek végeredményéhez végre nekem is volt közöm, megtalálta a tiramisu torta cseppet sem egyszerű, de mégis nagyszerű receptjét. Nagyszerű, mert van egy fontos eleme, amit én csinálhattam meg: a kávé.

Amíg lefőztem a kávét, életem párja előkészítette a babapiskótát, már kész voltunk mártani a rummal elkevert fekete finomságba, amikor rá kellett jönnünk, félbe van törve a tasak teles tartalma. Semmi baj, fele olyan magas lesz a kerítés, legyintettünk egyet és belemártottuk. Forrón. Ugyanis kiderült a recept olvasása közben, hogy hidegen kell, így már értettük, hogy miért mállott szét azon nyomban az egész. Semmi baj, a kávé finom, a darabkákat foggal szűrtük, új kör. Zacskó nyit, hálistennek sértetlen, kávé lefőtt. Rum bele, várakozás. Amíg kihűlt, kikevertük a mascarpónét milyen meglepő, szintén rummal. Mondanom sem kell, egyre szimpatikusabb lesz ez az édesség. Kihűlt, babapiskóta bepakol, tortaforma előkészít, papír beleszab, első réteg piskóta be. Elkezdjük építeni a kerítést. Újabb apró, de annál lényegesebb részlet kerülte el figyelmünket. A babapiskótát csak pár pillanatra szabad bennhagyni a kávéban. A pár nálunk is igaz, de inkább percre értendő, ezért a kerítés összes eleme kókadt lett, mint a hóvirágok tavasszal. Semmi baj, megtámasztja a krém. Egy réteg bele, piskóta, réteg, piskóta. Kávészünet. Krém, piskóta, kakaó. Elméletben kész vagyunk, mehet a hűtőbe. Nagyon folyósnak látszik, gyorsítsunk a dolgon, tegyük a mélyhűtőbe. Betettük, de mit tegyünk addig? Igyunk egy cappucinot! Lefőz, gőzől, díszít, fűszerez, ízesít, 20 perc. Leül, elkortyolgat, elbeszélget, 40 perc. Mit akartunk csinálni? A tiramisu!! Bennmaradt, azonnal téptük fel a mélyhűtő ajtaját, kisebb szívrohamot kapva a benn töltött idő hosszúságán. Jónak látszik, nem tűnik fagyottnak. Kirakjuk az asztalra, tortaforma leemel, tökéletes! Elsőre tökéletes az eredmény, vágjuk fel! Felvágtuk. Korán. A sütemény teljes belseje a páncéllá fagyott külső felvágása után vidáman folyt ki a tál közepére, ami egyszerre volt elkeserítő és félelmetesen gusztusos látvány. Egy kávé lefőzése után jutott mindenkinek szó szerint egy csepp(folyós) olaszország.

 

Ha szeretnél még olvasni a tiramisuról, mi ezt ajánljuk.

Szólj hozzá!

Az ízek nyomában #1

2017. november 16. 15:48 - Knausz Ferenc

Espresso

A kávéfogyasztás legelterjedtebb formája, mind ismerjük, szeretjük, isszuk. Rövid, fekete, pikk-pakk felébreszti az embert, hogy elindulhasson a napi rutin szürke útján. Természetesen egy espresso is lehet izgalmas élmény, ne becsüljük le, az igazi alkotás alapja egy jól eltalált espresso. Mi ezt elkészítettük saját kis szentélyünkben, leültünk, megtömtük, lefotóztuk, megittuk. Lássuk hát a képeket és az értékelést:

 page.jpg                                A képet készítette: Nemes Tündi

 

Igen, ez egy sima kávé, a tökéletes alap, az alap ami energiát ad, az íz amit ismerünk és szeretünk, ami a kísérletezés kiváló alapja, a kutatás fő eleme. Az elkészítése nem vett igénybe többet 2 percnél. 2 csodás percnél, amit izgatottan töltöttünk el, hiszen végre megindítottuk a sorozatunkat, amihez úgy láttuk a legjobb italt választottunk: az alapoktól az alapokkal.

Ha már az alapoknál tartunk meg kell említenünk pár dolgot az espressoról. Már több, mint 100 éves, Luigi Bezzera volt az ember, aki megtervezte a gépet, amivel elkészült az első adag. Kutató volt ő is, kutatott egy új módszer után, amivel gyorsabban tud kávét főzni. Az eredmény természetesen hatalmas siker lett. A módszer lényege, hogy a gőzt átnyomjuk a kávén, innen is ered a neve. Itt meg kell említenünk, hogy néhol tévesen rossz áthallással az espresso szót az expressz szóval azonosítják, mivel gyorsabb módszer, de a valóságban az átpréselésre utal a szó,kergessük el a tévhiteket. 1903-ban, a repülőgép feltalálásának idején Disiderio Pavoni szabadalmaztatta a Bezzera rendszer egy módosított változatát. Ez a gép még gyorsabb volt, ez volt az Ideal nevű espresso gép. Nagy adagot is lehetette vele könnyű szerrel készíteni, de természetesen a kis adagok is jó minőségben főttek le. A következő ugrás már a második világháború után jött, tehát az Americano után (de erről majd később részletesebben), Giovanni Achille Gaggia 1946-ban beépített a kazános rendszerbe egy rugós csapszelepet. Nem hangzik túl nagy dolognak, de ezzel megoldotta, hogy forráspont alatti vizet préseljenek át a kávén, aminek az eredménye, hogy a kávé íze sokkal lágyabb lett és az elkészített italon megjelent a hab, a crema. A következő nagy lépés 1961-ben történt, a Faema E61 megalkotásával, amit gyakorlatilag napjainkig gyártanak. Az újítás az volt, hogy nem kellett a kezelőnek szinte semmit tudnia, beállítható lett a nyomásérték.

Most, hogy megbeszéltük hogy mi is történt a múltban, koncentráljunk a jelenre, miközben kutató munkánkat végeztük és ámultunk a sok érdekességen az espresso múltjából, elkortyoltuk a kávét. Természetesen feketén, cukor és ízesítés nélkül. Az eredmény a jól ismert keserű kávéíz, amit vártunk, lágyabb és könnyebben fogyasztható a kotyogós kávénál, finom krémes lett, ahogy azt a képeken is láthattátok. A véleményünk egyöntetű, ez az Én ízem alapja, a társ, ami elkísér az úton a reggeli forgalomban, velem van a nap végéig, erőt és kitartást ad.

Amit viszont kipróbáltunk, az egy olasz szokás, kutatás közben bukkantunk rá és felkeltette az érdeklődésünket. Ez nem más, mint a víz. Nyilván már mi is találkoztunk a jelenséggel, hogy egy kevés vizet adnak az espresso mellé, amit mindenki kávézás után felhörpint. Tényleg mindenki? Nem, az olaszok fordítva csinálják. Ezzel a korttyal öblítik ki szájukat és készítik fel ízlelőbimbóikat a csodás és ismerős ízre. Kipróbáltuk és tényleg! Az íz intenzívebb, markánsabb, erősebben érezhető.

Tehát mi a véleményünk? Az espresso csodálatos dolog és nagyszerű emberek alkották meg a technológiát, amivel elkészítjük. Az espresszo a tökéletes alap, hogy megtaláld az ízt, ami Te vagy.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása